1949-től kezdetét vette a klasszikus Rákosi-korszak. Kezdetét vette a termelőszövetkezetek alakulása, 1952-re a mezőgazdaságban uralkodóvá váltak az állami gazdaságok és a TSZ-ek

A lakosságtól „békekölcsön” jogcíme alatt vontak el pénzeket. Sztahanovista mozgalmak bontakoztak ki, vagyis arra törekedtek, hogy túlteljesítsék a napi normát. A kommunisták azt akarták elérni, hogy az ország önellátó legyen, a III. világháborúra készültek

1952-re Rákosi személyi kultusza elérte a tetőfokát. Létrejött a pártállam, hisz Rákosi miniszterelnök és pártfőtitkár is lett egyben.

Nagy Imre reformokat szorgalmazott, amelyeket Rákosi meg akart akadályozni. A szovjet vezetőség megerősítette Rákosit a főtitkári poszton, s kinevezték Nagyot az ország miniszterelnökévé. Nagy Imre elkezdte érvényre juttatni saját gazdaságpolitikáját, segítette a kisipart, csökkentette a parasztok terheit, emelte a fizetéseket, nyugdíjakat. Megváltoztatta az ötéves tervet, és leállította a költséges beruházásokat.

Kialakult a két hatalmi pólus: Rákosi, aki maga mögött tudhatta a pártapparátust, illetve Nagy Imre, aki az értelmiségiekre és a tömegekre számíthatott.

1955 elejére úgy tűnt, hogy Rákosi emelkedett fölül: Nagy Imrét leváltották és kizárták a pártból is. Az új miniszterelnök Hegedűs András lett, helyettesévé pedig Rákosi feltétlen hívét, Gerő Ernőt jelölték ki. Rákosit végül 1956 júliusában leváltották. Helyére Gerő Ernőt nevezték ki. A fejlődést mutatja azonban az, hogy a vezetésbe két olyan ember is bekerült, aki korábban Rákosi börtönében ült: Marosán György és Kádár János.

1956. októberében több tízezer ember jelenlétében újratemették Rajk Lászlót és a koncepciós perek más áldozatait. Október 23.-ra az egyetemi diákság szolidaritási tüntetést szervezett, de a békés tüntetés fegyveres felkeléssé nőtte ki magát. Az MDP Vezetősége nem tudta, mit tegyen, végül Nagy Imrét nevezték ki a kormány élére. Döntés született a szovjetek segítségül hívásáról is.

Október 25.-én a Kossuth téren történt vérfürdő után a fegyveres összecsapások gyakoribbakká váltak, Gerő Ernőt leváltották, a helyébe Kádár Jánost nevezték ki.

Október 28-án Nagy Imre kormányfőként elrendelte a fegyverszünetet és demokratikus mozgalomnak minősítette a történteket. Úgy tűnt, megvalósulnak a függetlenségi törekvések, már csak az eredményeket kell megszilárdítani.

Hruscsov és a kommunista vezetők úgy látták, hogy a szocializmus veszélyben van Magyarországon, de nem akarták, hogy a magyar helyzet példaként szolgáljon a többi szocialista ország számára. November 1-jén a szovjet csapatok katonai akciójának előkészítése megkezdődött, Kádár Jánost és Münnich Ferencet elvitték a Szovjetunióba.

November 4-én Nagy Imre bejelentette a rádióban, hogy szovjet támadás indult a törvényes magyar kormány megdöntésére, de a kormány a helyén van. Valójában azonban a legtöbb képviselő elmenekült a jugoszláv nagykövetségre.

A szolnoki rádióban Kádár János bejelentette, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány megalakult. November 12-én az Elnöki Tanács felmentette a Nagy-kormányt, s a Kádár-kormányt állította a helyére. Széles körű letartóztatások kezdődtek. November elejétől január közepéig mintegy 200 ezer ember hagyta el az országot. A nyugat-európai országok megnyitották kapuikat a magyar menekültek előtt.