TÖRI TÉTELEK : Hunyadi politikája és külpolitikai törekvései |
Hunyadi politikája és külpolitikai törekvései
2006.09.28. 18:40
Hunyadi Mátyás 1443-ban született Kolozsvárott Szilágyi Erzsébet és Hunyadi János fiaként. Fiatalon elsajátította korának humanista műveltségét, és tapasztalatokat szerzett a társadalmi és politikai életben. Beszélte a latin, cseh és német nyelveket. 1458-ban, V. László halálával került a királyi székbe, mellé öt évre odaállították Szilágyi Mihályt, mint kormányzót. A köznemesség fő akarata volt ez, akik védelmet reméltek a királytól a bárókkal szemben. Mátyás nem tűrte meg maga mellett, a török elleni harcokba küldte, majd a kormányzóságról is lemondatta. Célja volt az ország biztonságának, függetlenségének megőrzése, valamint ennek feltétele, a belső rend megteremtése.
Belpolitika:
Ahhoz, hogy a bárókat megfékezhesse, leváltotta őket viselt tisztségeikből, a lemondatott bárók helyébe saját familiárisait ültette. Megfosztotta Garait a nádori címtől, aki erre a Német-Római császártól kért segítséget, de Mátyás leverte a seregeiket. A hatalom központosítására törekedett, ennek érdekében újjászervezte az államháztartást. Új adókat vezetett be melyek alól senkinek sem volt fölmentése (füstpénz, rendkívüli hadiadó) és gondosan ügyelt rá, hogy a földesurak a terheket ne háríthassák át a jobbágyokra. Többször is megerősítette a szabad költözési jogot. A kincstár bevételei lehetővé tették, hogy állandó hadsereget tartson. Létrehozta a dunai flottillát. Az államügyeket a kancellária intézte, a gazdaság vezetése a kincstartóság feladata volt. 1471-től kizárta az irányításból a rendi gyűlést, törvények helyett rendeletekkel kormányzott.
Külpolitika:
A hatalmuktól megfosztott bárók – Garaival az élükön – III. Frigyes császárt akarták a magyar trónon látni. Mátyás azonban kiszorította őket az országból, s 1463-ban békére kényszerítette Frigyest. III. Frigyessel a béke ellenére is folyton szembekerült. Azzal a céllal, hogy a Habsburg királyok hatalmát meggyengítse, betört Ausztriába (a 80-as években), s 1485-ben Bécset is elfoglalta.
A törökök elleni harcot családi örökségnek tekintette, 1463-tól hadjáratokat indított ellenük, és megerősítette a déli védelmi vonalakat. A török veszély elhárítása után nyugat felé próbálkozott, megszerezte a cseh királyi címet. Az 1480-as évek elején újabb hadjáratokat indít a törökök ellen, majd a külföld segítségének hiányában 1483-ban békét kötött a szultánnal.
Utolsó éveiben a trónöröklés kérdését próbálta megoldani. Corvin János a zabigyereke volt, nyomta is előre rendesen, de hiába egyezett meg a nagyurakkal, 1490-ben bekövetkező halála után a cseh Ulászló került a trónra.
Mátyás a központosított rendi monarchiára törekedő politikájával megteremtette a belső rendet, megállította a török terjeszkedést, összefogta az ország gazdasági és társadalmi erőit.
|