A XI. sz.-tól a mezőgazdaságban, földművelésben változások figyelhetők meg, az új technikák[1] megjelenésével újabb területeket vonnak művelés alá, az újabb lehetőségek miatt javul a parasztság helyzete. A szolgaságot felváltja a termény és pénzjáradék, a földekre telepesek (hospesek) érkeznek. A XIII. sz.-ra kialakul a szabad költözésű, földjének használatára örökjogot formáló, terménnyel és pénzzel adózó paraszti réteg: a jobbágyság. Később a jobbágyság is differenciálódik, a városok, piacok közelében élők jómódúak lesznek, miközben jobbágyok tömegei válnak zsellérekké[2]. A termékfölösleg miatt egyesek a földműves munka helyett a kézműves ipart választották, a megtermelt javakat eleinte cserélték, majd elterjedt a vert pénz használata, kifejlődött a kereskedelem.

A kereskedők, iparosok a várak, székhelyek, kikötők mellé telepedtek, ők lettek a városok polgárai. Igyekeztek kivívni a földesúrtól való függetlenségüket, kommunákba tömörültek. A szabaddá vált városok egyedül a királynak adóztak, és különböző kiváltságokat élvezhettek:

–       Vásártartás

–       Vámmentesség

–       Árumegállítás

–       Saját hadsereg, városi igazgatás

–       Fallal vehette körül magát

A városok fejlődésével észak-Itáliában városállamok jöttek létre.

A kereskedők és kézművesek érdekeik védelmére céhekbe tömörültek, ez a szervezet megvédte őket a céhen kívüliek – kontárok – versenyétől.

Az ipari fejlődés, és az árutermelés növekedésével a kereskedelem lehetőségei és kapcsolatai is nagyban megnőttek. A távoli vidékeke eltérő adottságai miatt a távolsági kereskedelem is rohamosan fejlődött. Legnagyobb jelentőséggel az észak-itáliai városok[3] kereskedői bírtak, ezt hívták levantei szövetségnek. Luxuscikkek kereskedelmével foglalkoztak, és a távol-keletet kötötték össze Európával. Az északi és balti tengeri kereskedelem az északnémet városok[4] monopóliuma lett, ebből alakult ki több kereskedőváros csatlakozása után a Hanza-szövetség. Ők észak-Európa területén szállítottak heringet, gabonát, bort, prémeket, posztót.