Frank birodalom Nagy Károly korában
2006.09.28. 18:38
A frankok az V. sz. folyamán a Rajna vidékén telepedtek meg. Uralkodójuk, Klodvig 481-511 között egyeduralmat szerzett, és kialakította az államalakulatot. Meghódította Gallia és a germán fejedelemségek nagy részét, továbbá felvette a kereszténységet. Egységes törvényeket adott az országnak, és új közigazgatást, melyben a területi egységeket – a grófságokat – a grafiók vezették.
A VIII. sz.-tól a hatalom a Karoling dinasztiához került. Martell Károly poitiers-nél, 732-ben győzelmet aratott a betörő arabok ellen, fia, Kis Pippin pedig az utolsó Meroving uralkodó helyét foglalta el. 751-ben megkoronázzák, 754-ben pedig a Róma körüli területeket a pápának adományozza, ezzel hűbéresévé tette az egyház fejét.
768-tól fia, Nagy Károly uralkodott. Az erős királyi hatalmat hódításokra használta fel, megszerezte a volt római birodalom területének jelentős részét, majd 800-ban római császárrá koronáztatta magát.
Átalakítja a császárság működését, 2 részre osztja a grófságokat. A katonailag fontos grófságokban (őrgrófságok) a császár emberei uralkodnak. Megszűnik a maiordomus (a király helyettese), helyette a létrejön a comes palatii (ez is a király helyettese, de ellenőrzi a grafiókat, comeseket is).
Létrejön a Curia Regis (királyi tanács), tagjai:
- a királyi család hercegei
- anyakirálynő
- frank érsekek
- meghívott főurak
Király szemei intézmény: a hivatalokat évente egyszer a király küldöttei ellenőrizték.ank érsekek
gjlád hercegjei. palatii. Nagy Károly 814-ben meghal, hatalma I. Akvitániai Lajosra száll, majd 843-ban – halála után – az országot 3 részre bontják örökösei, a Verdun-i szerződésben:
– nyugati területek Kopasz Károly
– középső területek Lothár
– keleti területek Német Lajos
|