A principátus köztársaságnak álcázott egyeduralom az ókori Rómában i.e. 30-tól i.sz. 284-ig. Julius Cézár halálát követően Marcus Antonius és Octavianus[1] léptek fel hatalmi követelésekkel. Utóbbi szövetkezett Agrippával és Lepidussal i.e. 43-ban, ez a 2. triumvirátus. Nem titkolják, hogy Cézár gyilkosait akarják megbosszulni. (Cassius és Brutus) Döntő ütközetet vívnak Philippinél, i.e. 42-ben. A győzelem után két részre osztják a birodalmat, Octavianus a nyugati részt választja, Antonius a keletit és Egyiptomot. Ők ketten is megütköznek, tengeri csata Aktiumnál, i.e. 31-ben. Antonius otthagyja a csapatait, visszatér Alexandriába, meghal. Octavianus lesz az egyeduralkodó, és kialakítja a principátus rendszerét.

Megszerzi az örökös

-         Dictator – egy személy, max. 6 hónapra, rendkívüli hatalom vezetője, 24 lictor[2] segíti.

-         Censor – szenátus összeállítása, adózás rendje, erkölcsfelügyelet, rendelet-kibocsátás.

-         Consul – közigazgatás vezetője, szenátus elnöke, rendeletet bocsáthat ki.

-         Princeps – szenátus elnöke, először szavazhat.

-         Tribunus – plebejusok érdekképviselete, vétójog a szenátus rendeletei fölött

címeket.

i.e. 29-ben megtisztítja a szenátust az ellenzékétől, 27-ben lemond, de – mily meglepetés – a szenátus nem fogadja el, felkérik továbbra is vezetőnek, és megkapja az Augustus[3] nevet.

Principátus területei:

-         szenátusi provinciák (kevésbé fontos területek)

-         határprovinciák (katonailag, gazdaságilag fontosak)

-         a császár magánprovinciája (Egyiptom)

Intézkedések:

-         a szenátus 900 tagú

-         a rabszolgák bánásmódját egységesíti

-         kialakítja a limesz-rendszert. (katonailag megerősített természetes határok)

-         cirkusz, ingyengabona a népnek (panem et circenses[4])

Uralmába az ellenpárt hívei is beletörődnek, mert a korábbi létbizonytalanság véget ért. Kialakította a Rajna – Duna határvonalat, külpolitikája lehetővé tette a küzdelmek szüneteltetését, biztosítva ezzel a Pax Romana[5]-t. építetett vízvezetékeket, fürdőket, színházakat, könyvtárakat, nőttek a sportolási lehetőségek, és a beruházások miatt a munkalehetőség a szabadok számára.

A principátus rendszere közel 300 évig állott fenn, ez alatt a princeps legtöbbször a szenátussal együtt kormányzott. Caracalla császár rendelete 212-ben a római polgárjogot a birodalom minden szabad lakosára kiterjesztette.