Magyarország a Rákóczi szabadságharc leverése után a Habsburg birodalom érdekköréhez tartozott. Az ország ügyinek intézése a Bécsben működő magyar kancellária segítségével történt. Az uralkodó (III. Károly) nem rendelkezett fiú örökössel, ezért a Habsburg ház törvényt hozott a család nőágának örökösödési jogáról. Ez volt a Pragmatica Sanctio, melyet az országgyűlés 1722-23-ban elfogadott.

III. Károly halála után mégis örökösödési háború tört ki[1], ekkor Mária Terézia[2] a magyar rendektől kért és kapott segítséget. A rendek ugyancsak támogatták a hétéves háborúban (1756-63), melyben Szilézia területét vesztette el, az ott lévő textil manufaktúrákkal együtt.

Magyarország mégis hátrányos helyzetben volt a Habsburg birodalommal szemben, ezt az 1754-ben bevezetett kettős vámhatár rögzítette. A külső határ kizárta a külföldi iparcikkeket a birodalomból, a belső viszont leválasztotta Magyarországot és az örökös tartományokat is. Emiatt az olcsó magyar árukat a birodalomban lehetett tartani, az osztrák és cseh manufaktúráknak viszont nem volt vetélytársuk. A gazdaság súlyos helyzetét is az önálló magyar politika hiánya okozta.

Nemcsak a gazdaság, hanem a jobbágyság helyzete is elég rossz volt, emiatt 1765-66-ban jobbágymozgalmak bontakoztak ki. Ezt követően adta ki Mária Terézia 1767-ben az urbárium rendeletet, melyben a parasztság helyzetét kívánta rendezni. A rendelet továbbra is fenntartotta a kilencedet, a pénztartozást 1 forintban határozta meg, a munkakötelezettséget pedig heti 1 nap igás, vagy 2 nap kézi robotban rögzítette. Jelentősége az volt, hogy törvényes helyzetet teremtett a jobbágy és a földesúr között.

Másik felvilágosult rendelete a Ratio Educationis volt 1777-ben, ez előírta a kötelező oktatást 6 és 12 éves életkor között. Tanárok és iskolák híján ez a rendelete nem valósult meg.

A trónon fia, II. József követte[3], aki az abszolutizmus eszközeivel egységállamot kívánt létrehozni.[4] Türelmi rendeletet hirdetett, lehetővé tette a protestánsok szabad vallásgyakorlását, valamint feloszlatta a kolduló rendeket. Felújította a Placetum Regiumot.[5] Állami fizetést adott a papoknak.

Jobbágyrendeletével (1785) megszüntette a jobbágy név használatát, és a jobbágyi állapotot.

Megyei szinten elválasztotta a bíráskodást a közigazgatástól, csökkentette a megyék jelentőségét. Ezzel rendi érdekeket sértett. Hivatalossá tette a német nyelv használatát.

Nem törekedett arra, hogy politikájával tömegtámogatást szerezzen, zsákutcába jutott, a belső bajokat külpolitikai problémák is tetőzték. 1788-tól háborút indított a törökök-, és balkáni érdekeltségek ellen, de a háború sikerek helyett csak emberveszteséget és nélkülözést hozott, a francia forradalom megfosztotta szövetségesétől XVI. Lajostól, a magyar rendek pedig a poroszokkal tárgyaltak a Habsburgok trónfosztásáról.

Halálos ágyán valamennyi rendeletét visszavonta, a türelmi-, és a jobbágyrendelet kivételével, halálát követően a közigazgatás széthullott, a magyar nyelv ismét visszakerült az oktatásba.